Író: Colleen Hoover
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 424
Kiadás éve: 2017
Rendeld meg ITT!
Fülszöveg:
Néha az okozza a legtöbb
fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig
könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen,
amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet
végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor
szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily
életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. Ryle
magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és
Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas
Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú,
aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen,
veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. Ebben a
merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet
tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget
ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a
reménynek!
Figyelem! Cselekményleírást tartalmazó vélemény következik!
Véleményem: Ez a
könyv végtelenül felbosszantott.
Alapjába véve két dolgot
vártam tőle: egy jó kis toxikus kapcsolatot, amit fűt az egészségtelen szerelem/szeretet/szerelemnek vélt érzés mindkét fél részéről. A másik a családon belüli erőszak, amivel fel
volt címkézve, ami miatt a molyos értékelők szíve ketté hasadt – legalábbis így
írták.
Számomra ez a könyv sem lélektanilag, sem romantikus értelemben, sem a saját témájában nem állja meg a helyét. Mindezeket csak felszínesen, általánosságban érinti, nem tér ki a személyre, az egyéni élethelyzetre (ezt lejjebb bővebben is kifejtem). Ez a könyv inkább volt egy vicc, mint komolyan vehető bemutatása egy (sajnos) tabu témának, amiről beszélni kellene. Ha úgy beszélünk róla, ahogy CoHo tette, továbbra sem fogják az emberek komolyan venni, és megérteni – és ez nem csak sajnálatos, de veszélyes is.
Figyelem! Kendőzetlen
igazság következik!
A romantikától a falra
másztam. Mivelhogy nem volt benne, de az írónő nagyon akarta, hogy legyen. A
szereplőink az ELSŐ találkozás alkalmával majdnem szexelnek
egy tetőn. Oké, ezt még lenyelem, én is 23 vagyok. Ha összefutok valami
jóvágású úriemberrel, végtelen elkeseredésemben talán belemennék egy éjszakába.
Talán. De nincs ezzel semmi baj, sokan csinálnak ilyet. A probléma ott
kezdődik, hogy fél évvel később, a MÁSODIK találkozás
alkalmával Ryle már olyanokkal dobálózott, hogy „többet gondolok rád, mint
kellene”. Ez lehetett volna nagyon para is, ha a srác mondjuk pszichopata vagy
egy stalker. De ugyebár nem az. A HARMADIK találkozás
alkalmával Lily olyan bölcsességeket gondolt magában, mint a „Legalább
kétnapos borosta fedi az arcát – amihez hasonlót még csak nyomokban sem láttam
rajta soha…” Nos, ez nem nagy észrevétel, ugyanis most látod őt
harmadszorra, babám.
Ryle egyébként mestere
volt annak, hogy tönkretegye azt a romantikát, amit CoHo nagyon bele szeretett
volna tenni a könyvébe. Hadd mutassak egy példát:
Ryle: De egy
hete nem bírlak kiverni a fejemből. Nem tudom, miért. Sem a munkahelyemen, sem
otthon. Csak az jár a fejemben, milyen őrült érzés a közeledben lenni. Véget
kell vetned ennek, Lily! – Megtorpan és felém fordul. – Kérlek, vess véget
ennek! Csak egyszer, több nem is kell hozzá. Esküszöm! -> Vagyis
azt mondja ez a drága lélek Lilynek, hogy hadd dugja meg egyszer, mert utána
MINDEN érdeklődést elveszti benne, és élheti tovább az életét. Arról pedig hadd ne beszéljek, milyen irgalmatlanul kínos és
szánalmas volt Ryle könyörgése. Letérdelt, emberek! Hogy megdughasson egy nőt,
akit HÁROMSZOR látott életében (igen, direkt emelem ki a
számokat). Nem tudom, mennyire kell az élet legalján lenni ahhoz, hogy egy nő
ezt hízelgőnek találja, és ne tüntesse el a csávót az életéből végérvényesen.
Én ezek után szóba sem álltam volna vele, nemhogy még bemenjek a
fürdőszobába, lezuhanyozzak és leborotválkozzak, míg ő vár rám, hogy egyszer
(!) megdughasson. Jézusom, lányok. Remélem, azért ti ennél többre tartjátok
magatokat.
Továbbá: CoHo semmit nem mutatott be Ryle és Lily kapcsolatából a szexen kívül. Vagyis a könyv végére az lett a benyomásom, hogy ezek ketten nem is csinálnak mást. Ha volt is néhány közös jelenetük, az is csak a szexből állt. Miután Ryle irdatlanul lefejelte Lilyt, majd a lány otthagyta, és végül hónapokkal később ismét találkoztak, Lily első reakciója az volt, mikor meglátta, hogy milyen dögös. Igen, ez valóban nagyon élethű. Olybá tűnik, hogy Lily pusztán a szex miatt szeretett bele ebbe a srácba, és azért viselte el azt a három darab verést, amit kapott. Ne értsetek félre, nem lekicsinyíteni akarom ennek a súlyát. Egy verés is több a soknál. Csakhogy ez a téma több erőszakot kívánt volna meg ahhoz, hogy hiteles legyen, és hogy sajnálatot érezzek Lily iránt – ami a könyv végére sem sikerült, mert Lily végig ésszerűtlenül viselkedik.
Az édesanyja egy ilyen házasságban élt, ő ebben nőtt fel, látta, mi a probléma ezzel a fajta kapcsolattal. Én is ezt láttam, úgyhogy első kézből tudom: ha egy férfi már pár alkalmas ismertség után a kukába vág egy poharat, csapkod, vagy ingerültté válik, mert valami, amit mondtam vagy tettem nem tetszett neki (mint Ryle, mikor Lily egy másik pasival jelent meg egy bulin), akkor abban a pillanatban én a másik irányba megyek. Ezt önvédelemnek hívják. Egy olyan ember, aki agresszióban nőtt fel rögtön látja, ha baj van. Sőt, általában túl is reagálja az ilyen helyzetet, abban is agressziót lát, ami mondjuk jogos felháborodás, vagy ami valójában nem is az. Lilynek már a bulin el kellett volna hagynia Ryle-t, ha ő egy ésszerű karakter. Csak akkor van értelme annak, hogy ezek után is összejött Ryle-al, ha a szülei házassága egészséges. Mert egy egészséges kapcsolatban felnőtt lány nem érzékeli rögtön a veszélyt. Akkor nem tudja, mit jelenthet ez a hirtelen harag. Akkor elhitetheti magával, hogy ez csak pillanatnyi, hogy ő a hibás, hogy rosszat tett. De egy olyan lány, aki agresszióval és erőszakkal teli családból lépett ki, sokkal óvatosabb. Persze van rá példa, hogy egyik ilyen kapcsolatból lép bele a másikba, mert ehhez van „szokva”, és olyannyira kitolódtak a határai, és eltorzult az énképe, hogy képes elhitetni magával (az elviselhetőbb mindennapokért), hogy semmiség az egész. De Lily megijedt és félt tőle. Tudatában volt vele, hogy mi történik; hogy ez az egész olyan, mint amit az apja is tett az anyjával. Mind az agresszió, mind a bocsánatkérések. Vagyis nem volt torz az énképe, nem volt torz az ítélőképessége, tudta, hogy nem ő a hibás, tudta, hogy nem érdemli meg ezt, és össze tudta kapcsolni a jelenlegi agressziót a régebbivel, vagyis teljesen irracionális és belebeszélt dolog, hogy ő ezek után is találkozni akart Ryle-al. Olyan, mintha CoHo maga sem tudta volna, hogy miért marad egy nő egy ilyen kapcsolatban. Mert ugyebár Lily félelmét egyszerűen felülírta az, hogy Ryle dögös.
És itt jön a harmadik
problémám: Nem értettem, Lily mit szeret annyira Ryle-ban, hogy ennyit vívódott
ezen a szakítás, majd válás dolgon (FÉL ÉV után összeházasodtak,
szerintem erről ne is beszéljünk). Mint mondtam, én csak annyit láttam ebben a
könyvben, hogy minden alkalommal szexelnek. Egyszer elmentek étterembe is, na,
de gyanítom annak is csak az volt az értelme, hogy Atlast valahogy be lehessen
hozni a képbe (és akkor is ott volt velük Lily anyja). Semmit nem csináltak
együtt a „képernyőn”, és Lily semmilyen Ryle-al kapcsolatos jó élményre nem emlékezett
vissza. Nem tudom, Lily mit szeretett benne ennyire. És ezért nem értem meg őt.
Ryle akármit csinált, az vagy röhejes, vagy visszataszító volt.
És a negyedik, egyben legnagyobb problémám: hogy CoHo megpróbálta kimagyarázni Ryle
agresszióit. Megpróbált mentséget találni neki. A spoiler
miatt nem írom le, de tudjátok, az a dolog a bátyjával. Ez az egész agyoncsapta és még jól meg is taposta a karakterek és a téma hitelességét. Nincs bocsánat, nincs kifogás, nincs magyarázat
az erőszakra. Ó, felbosszantottalak, mert te nem így akartál csinálni valamit?
Ó, felbosszantottalak, mert azt hitted, megcsallak? Ó, felbosszantottalak, mert
nem azt mondtam, amit te akartál? Semmi jogod nem volt, hogy
ezekért (vagy bármiért!) megüss. Semmi jogod, semmi mentséged nincs arra, hogy
úgy érezd, felsőbbrendűbb vagy nálam, hogy úgy érezd, neked megvan a jogod ahhoz,
hogy megfegyelmezz engem, amiért nem egy általad elfogadott módon cselekszem,
hogy úgy érezd, jogodban áll megütni engem, hogy úgy érezd, jogodban áll
mindezért megbocsátást nyerni. Erre nincs bocsánat. Nem számít,
milyen kegyetlen és borzalmas dolgokon mentél keresztül. Nem számít, hogyan
tépett meg az élet. Nem számít, mit tettek veled. Nincs jogod rajtam
levezetni az agressziódat. Nincs jogod a saját akaratodat verés
által érvényesíteni rajtam. Nincs jogod mentséget felhozni.
Hogy Ryle megpróbálta ezt a dolgot mentségként felhozni, az rendben van. Az agresszív emberek így működnek. De ezt CoHo is megtette, és ez volt a legnagyobb baj. Mentséget keresett a bűneire, megpróbálta nekünk kimagyarázni, miért viselkedett így. Mintha ettől megbocsátható lenne, pedig nincs
semmi, ami feljogosít egy embert egy másik bántalmazására. Semmi.
Olyan ez a könyv, mint
egy gyors összefoglaló arról, hogy általánosságban milyen
egy családon belüli erőszak, megspékelve egy kis tinidrámával, merthogy valós
konfliktus nem volt, hiszen a szereplők alig ismerték egymást. Nem tudom,
ti hogy vagytok vele, de én nem mennék hozzá valakihez csak azért, mert
jótékonykodik, vagy mert szereti a húst. Az egész kapcsolatuk röhejes volt. És
szerintem ennél a témánál nagyon fontos az, hogy a kapcsolat mély és
valós legyen, hogy hitelesen lehessen átadni, milyen sokat érez a
lány, és miért olyan nehéz kilépni. Ehhez pedig vagy egy többrészes könyv kell,
vagy egy visszaemlékező, már eleve a kapcsolat közepén induló sztori. De CoHo
szerintem csak el akarta mondani mindenkinek, hogy általánosságban mi az a
családon belüli erőszak, és mit nem szabad tenni, és erre jó lehetősége volt,
hisz sokan olvassák a könyveit. Persze olvastam, hogy a saját szüleiből indult
ki, de szerintem a szülei nem így ismerkedtek meg, és nem ilyen felületes
kapcsolat volt közöttük.
Nagyon sajnálom, hogy ez a könyv ilyen borzalmas élmény volt nekem, mert nagyon érdekelt a téma. De (szerintem) pocsékul lett bemutatva. Ez az első könyv, amire azt mondom, hogy kár volt érte pénzt adnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése