2022. november 25., péntek

Emily J. Taylor: Hotel Magnifique

Cím: Hotel Magnifique
Író: Emily J. Taylor
Kiadó: Menő Könyvek
Oldalszám: 400
Első kiadás éve: 2022

Rendeld meg ITT!

Fülszöveg: 

Jana minden vágya, hogy hazatérhessen szülőfalujába, Aligney-ba, de rossz sorsa Durc kikötővárosához szögezi, ahol elkeseredetten próbálja eltartani magát és húgát, Zosát, egy bőrcserzőben vállalt állásból. Ám egy nap a városba érkezik a Hotel Magnifique.
A legendás hotel nem csupán a csak itt megtapasztalható mágiáról híres, hanem arról is, hogy minden reggelre más-más városban bukkan fel. Jana és Zosa természetesen nem engedhetik meg maguknak, hogy megszálljanak a hotelben, de állásra jelentkeznek, és hamarosan életük legnagyobb kalandjának közepén találják magukat. A hotelben azonban gyorsan kiderül, hogy a szépen csillogó, mágikus máz veszélyes titkokat takar.
A jóképű ajtónállóval, Bellel az oldalán Jana nekivág, hogy felfedje a hotel titkát és megmentse a húgával együtt a hotel összes dolgozóját. A sikerért szembe kell szállniuk a kegyetlen hotelmesterrel és kockára kell tenniük mindazt, ami a legfontosabb számukra. Ha viszont elbuknak, soha nem térhetnek haza, sőt, olyan sors vár rájuk, amely legrosszabb rémálmukat is felülmúlja.

Véleményem: Ez egy nagyon szép mese volt. És muszáj meseként gondolnom rá, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni a hibáit. Mert itt volt végre egy történet, amiben a gonosz(ok)nak valid indokuk volt a gonoszságukra, amiben a mágia tényleg csodálatosnak tűnt.

Erre nem kaptunk egy csomó felületes, két dimenziós karaktert, meg egy kidolgozatlan háttérvilágot? Na hát én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. Az írónő olyan szépen összerakta ezt a hotelt, bár a részletekre ügyelhetett volna egy picit jobban (például nem csak konyhalányok meg takarítók dolgoznak ott, de ez már csak a recepciós énemnek fájt). A vendégek szórakoztatása megállt az esti szeánszok, és az esős napokra tartogatott játékokban, pedig annyi lehetőség lett volna még, hogy az írónő bemutassa, mivel lehet mágikus módon elszórakoztatni ennyi vendéget egy hotelben. Mindezeken túl azonban sok volt a rácsodálkozás élménye, ez tette igazából varázslatossá a helyet; volt néhány igazán ötletes megoldás a mágiával kapcsolatban, ami nagyon tetszett. 

A háttérvilág, a mágia nem kapott túl sok magyarázatot, tényleg olyan volt, mint a mesékben: fogadd el, hogy így van, és élvezd. Ezért is mondom, hogy nem szabad a könyvet túl komolyan venni, mert akkor nem élvezhető. Tekintsetek rá úgy, mint egy mesére, és akkor tetszeni fog.

Viszont a mesékkel ellentétben, itt egy olyan gonoszt látunk, akinek szerintem teljesen érthető indoka volt, és nem is tudtam szívből utálni. Mivel spoiler nélkül nem tudok erről beszélni (de nagyon szeretnék!), ezért aki még nem olvasta, az ugorja át ezt a részt. 

SPOILER Azért gondoljunk bele, hogy körülöttünk mindenki, még a saját nővérünk is különleges, mágiával rendelkezik. Egy csapat különleges ember pedig azt mondja neked, hogy a testvéred maradhat, de te nem tartozol közéjük, neked menned kell. Te is szarul éreznéd magad, ugye? Akinek van testvére, az pedig főleg tudja, hogy a legrosszabb irigység az, amikor a testvéredet irigyled. Úgyhogy az, hogy Alastair ugyanolyan különleges akart lenni, mint a nővére, és nem akarta nyomorúságosnak érezni magát, hogy ő megöregszik és elsorvad, miközben a nővére szinte örökké fiatal marad, teljesen érthető. Ennél erősebb motivációt nem hiszem, hogy lehet találni. Az ember pedig könnyen megszállottjává válik valaminek, ha egyszer már annyi energiát és áldozatot belefektetett, hogy ha abbahagyná, nem maradna semmilye. Alastairnek ráadásul szembe kellett volna néznie a tetteivel is, és ha feladja a rögeszméjét, nem lett volna semmi, amivel elhallgattassa a saját lelkiismeretét. Szóval szerintem ez a szál egyszerűen zseniális volt, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen valódi és hiteles motivációt sikerült találni neki. SPOILER VÉGE.

A gonoszunkat illetően az az egyetlen problémám volt, hogy igazából az ő érzéseit nem tudtuk meg. A karakterek elég kétdimenziósak voltak, nem peregtek le a papírról. Így viszont volt elég terem beleképzelni egy csomó mindent Alastair személyébe, ami nagyon jót tett a történetnek a szememben, szóval annyira nem is bánom. 

Némi logikátlanság és furcsán megfogalmazott gondolatok azért akadtak; például mikor Jana azon sajnálkozott, hogy sokan meghaltak a végén DE legalább senki olyan, aki közel állt hozzá. Mondjuk ez is valid, a legtöbb ember tényleg így gondolkozik, de azért elég megdöbbentő volt ezt olvasni. 

A mágia teljes tematikája nagyon tetszett, ez a dolog az artéfactokkal nagyon ötletes és egyedi volt, de azért a világ és a mágia működésének részletességét hiányoltam. Nekem kicsit zavaros volt, mi és hogy működik.

Viszont mindettől függetlenül ez a történet most nekem nagyon tetszett. Könnyed volt, varázslatos, érdekes és szeretnivaló. Az egész nagyon szívmelengető és kedves. 

Kedvenc idézeteim: 

"Nem butaság, ha többet remélsz az élettől."


"– Új parfümöd van? – kérdezte Bel, miután a lift zörögve távozott.

– A sült hagymára vagy a tárkonyos marhára gondolsz?"


"– Senki sem keres téged. Ahogy engem sem – folytatta Bel. – Senki sem tartja a képeinket a nappalijában, abban reménykedve, hogy egy nap majd beköszönünk egy teára, vagy fakad sírva, mert hiányzunk. Soha senki nem gondol ránk. A hotelen kívül még emlék sem vagyunk."


"Annyira régen nem álltam közel senkihez, hogy elfelejtettem, mennyire lehet örülni annak, ha tudod, hogy beszélgetni fogsz valakivel."


"– Beszélnünk kell.

Bel gyanakodva figyelte a kezemben lévő poharat.

– És az arcomba borítod a pezsgőt, ha ellenállók?

– Gondolkodás nélkül."


"Nincs semmink, szóval mit is veszíthetnénk?"


"– Csitt! – szólt rá az öregúr. – Mindjárt éjfél."