Cím: Hotel Magnifique
Író: Emily J. Taylor
Kiadó: Menő Könyvek
Oldalszám: 400
Első kiadás éve: 2022
Rendeld meg ITT!
Fülszöveg:
Jana minden vágya,
hogy hazatérhessen szülőfalujába, Aligney-ba, de rossz sorsa Durc
kikötővárosához szögezi, ahol elkeseredetten próbálja eltartani magát és húgát,
Zosát, egy bőrcserzőben vállalt állásból. Ám egy nap a városba érkezik a Hotel
Magnifique.
A legendás hotel nem csupán a csak itt
megtapasztalható mágiáról híres, hanem arról is, hogy minden reggelre más-más
városban bukkan fel. Jana és Zosa természetesen nem engedhetik meg maguknak,
hogy megszálljanak a hotelben, de állásra jelentkeznek, és hamarosan életük legnagyobb
kalandjának közepén találják magukat. A hotelben azonban gyorsan kiderül, hogy
a szépen csillogó, mágikus máz veszélyes titkokat takar.
A jóképű ajtónállóval, Bellel az oldalán Jana
nekivág, hogy felfedje a hotel titkát és megmentse a húgával együtt a hotel
összes dolgozóját. A sikerért szembe kell szállniuk a kegyetlen hotelmesterrel
és kockára kell tenniük mindazt, ami a legfontosabb számukra. Ha viszont
elbuknak, soha nem térhetnek haza, sőt, olyan sors vár rájuk, amely legrosszabb
rémálmukat is felülmúlja.
Véleményem: Ez egy nagyon szép mese volt. És
muszáj meseként gondolnom rá, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni a hibáit.
Mert itt volt végre egy történet, amiben a gonosz(ok)nak valid indokuk volt a
gonoszságukra, amiben a mágia tényleg csodálatosnak tűnt.
Erre
nem kaptunk egy csomó felületes, két dimenziós karaktert, meg egy kidolgozatlan
háttérvilágot? Na hát én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. Az írónő olyan
szépen összerakta ezt a hotelt, bár a részletekre ügyelhetett volna egy picit
jobban (például nem csak konyhalányok meg takarítók dolgoznak ott, de ez már
csak a recepciós énemnek fájt). A vendégek szórakoztatása megállt az esti
szeánszok, és az esős napokra tartogatott játékokban, pedig annyi lehetőség
lett volna még, hogy az írónő bemutassa, mivel lehet mágikus módon
elszórakoztatni ennyi vendéget egy hotelben. Mindezeken túl azonban sok volt a
rácsodálkozás élménye, ez tette igazából varázslatossá a helyet; volt néhány
igazán ötletes megoldás a mágiával kapcsolatban, ami nagyon tetszett.
A
háttérvilág, a mágia nem kapott túl sok magyarázatot, tényleg olyan volt, mint
a mesékben: fogadd el, hogy így van, és élvezd. Ezért is mondom, hogy nem
szabad a könyvet túl komolyan venni, mert akkor nem élvezhető. Tekintsetek rá
úgy, mint egy mesére, és akkor tetszeni fog.
Viszont a mesékkel ellentétben, itt egy olyan gonoszt látunk, akinek szerintem teljesen érthető indoka volt, és nem is tudtam szívből utálni. Mivel spoiler nélkül nem tudok erről beszélni (de nagyon szeretnék!), ezért aki még nem olvasta, az ugorja át ezt a részt.
SPOILER Azért gondoljunk bele, hogy körülöttünk
mindenki, még a saját nővérünk is különleges, mágiával rendelkezik. Egy csapat
különleges ember pedig azt mondja neked, hogy a testvéred maradhat, de te nem
tartozol közéjük, neked menned kell. Te is szarul éreznéd magad, ugye? Akinek
van testvére, az pedig főleg tudja, hogy a legrosszabb irigység az, amikor a
testvéredet irigyled. Úgyhogy az, hogy Alastair ugyanolyan különleges akart
lenni, mint a nővére, és nem akarta nyomorúságosnak érezni magát, hogy ő
megöregszik és elsorvad, miközben a nővére szinte örökké fiatal marad, teljesen
érthető. Ennél erősebb motivációt nem hiszem, hogy lehet találni. Az ember
pedig könnyen megszállottjává válik valaminek, ha egyszer már annyi energiát és
áldozatot belefektetett, hogy ha abbahagyná, nem maradna semmilye. Alastairnek
ráadásul szembe kellett volna néznie a tetteivel is, és ha feladja a rögeszméjét,
nem lett volna semmi, amivel elhallgattassa a saját lelkiismeretét. Szóval
szerintem ez a szál egyszerűen zseniális volt, és nagyon boldog vagyok, hogy
ilyen valódi és hiteles motivációt sikerült találni neki. SPOILER VÉGE.
A
gonoszunkat illetően az az egyetlen problémám volt, hogy igazából az ő érzéseit
nem tudtuk meg. A karakterek elég kétdimenziósak voltak, nem peregtek le a
papírról. Így viszont volt elég terem beleképzelni egy csomó mindent Alastair
személyébe, ami nagyon jót tett a történetnek a szememben, szóval annyira nem
is bánom.
Némi
logikátlanság és furcsán megfogalmazott gondolatok azért akadtak; például mikor
Jana azon sajnálkozott, hogy sokan meghaltak a végén DE legalább senki olyan,
aki közel állt hozzá. Mondjuk ez is valid, a legtöbb ember tényleg így
gondolkozik, de azért elég megdöbbentő volt ezt olvasni.
A
mágia teljes tematikája nagyon tetszett, ez a dolog az artéfactokkal nagyon
ötletes és egyedi volt, de azért a világ és a mágia működésének részletességét
hiányoltam. Nekem kicsit zavaros volt, mi és hogy működik.
Viszont mindettől függetlenül ez a történet most nekem nagyon tetszett. Könnyed volt, varázslatos, érdekes és szeretnivaló. Az egész nagyon szívmelengető és kedves.
Kedvenc idézeteim:
"Nem butaság, ha többet remélsz az élettől."
"– Új parfümöd van? – kérdezte Bel, miután a lift zörögve távozott.
– A sült hagymára vagy a tárkonyos marhára gondolsz?"
"– Senki sem keres téged. Ahogy engem sem – folytatta Bel. – Senki sem tartja a képeinket a nappalijában, abban reménykedve, hogy egy nap majd beköszönünk egy teára, vagy fakad sírva, mert hiányzunk. Soha senki nem gondol ránk. A hotelen kívül még emlék sem vagyunk."
"Annyira régen nem álltam közel senkihez, hogy elfelejtettem, mennyire lehet örülni annak, ha tudod, hogy beszélgetni fogsz valakivel."
"– Beszélnünk kell.
Bel gyanakodva figyelte a kezemben lévő poharat.
– És az arcomba borítod a pezsgőt, ha ellenállók?
– Gondolkodás nélkül."
"Nincs semmink, szóval mit is veszíthetnénk?"
"– Csitt! – szólt rá az öregúr. – Mindjárt éjfél."