Holly Black: A kegyetlen herceg

Cím: A kegyetlen herceg
Író: Holly Black
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 428
Első kiadás éve: 2018 

Rendeld meg ITT!

Fülszöveg: 

Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.

Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.

Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia

Véleményem: Kezdjük talán azzal, hogy nagyon megküzdöttem azért, hogy élvezzem ezt a könyvet, mégsem csalódtam túlságosan, mikor nem sikerült. Úgy indítottam, hogy az első 100 oldal után azt mondtam a húgomnak, hogy ez lesz az első könyv a gyűjteményemből, amit felgyújtok. Szó szerint, nem képletesen. Végül ide nem jutottunk el, de ez nem azt jelenti, hogy jó élmény volt. Mert nem volt az.

Az első 100 oldal olvashatatlan volt. Az írónő stílusa egy tizenéves, gyakorlottabb wattpad író szintjén mozgott; a mondatai esetlenek voltak, a leírásai céltalanok és általánosak, a szöveg nem volt sem feszes, sem dinamikus. Gyenge volt. Majd valahol az első negyednél történt valami (talán Black belejött az írásba, vagy onnantól jött egy ügyes szerkesztő, aki segített neki, nem tudom), de mintha ég és föld lenne a könyv első 100 és a maradék 300 oldala. Onnan már egész tűrhető volt olvasni. Ami persze nem jelenti azt, hogy tetszett a történet is. 

Artist: eerna

Voltak olyan alapvető problémáim, mint Madoc és Jude kapcsolata. Jude többször is kiemelte, hogy annak ellenére, hogy Madoc a szeme láttára meggyilkolta a szüleit, ő szereti őt. Ez a szeretet nem nagyon mutatkozott meg, csak kimondva volt, megmutatva nem. Na de aztán haladtunk, és kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy Jude a pompa miatt szereti annyira Madocot, elvégre hiába patkányok ők az istenek között (emberek a tündérek között), jól élnek, és mindenük megvan. Próbáltam beleképzelni magam a helyzetbe, figyelembe venni minden tényezőt, amit a könyv mutatott, de továbbra is gyermeteg felfogásnak tűnik, hogy Jude – pusztán a pompa miatt! – szerette azt a férfit, aki a szeme láttára végzett a szüleivel, majd elrabolt őt, és egy olyan világba vitte, ahol mindenki gyűlöli, megveti és megalázza őt.  

És ezzel eljutottunk az ellentmondásokig. Merthogy Jude szerette Madocot. Mégis elárulta. Gyűlölte Tündérföldét. De mindent megtett, hogy ott maradhasson. Gyűlölte a tündéreket. De olyan akart lenni, mint ők. És ez túl sok ellentmondás volt ahhoz, hogy ép ésszel befogadhassam a gyenge érveket, amivel Jude (az írónő) alátámasztotta a saját tetteit. Jude gyűlölt mindent, ami Tündérföldével kapcsolatos, beleértve a tündéreket, a társadalmukat, az emberek iránt tanúsított megvetésüket, a saját jelentéktelen pozícióját, a kiszolgáltatottságát, a tehetetlenségét. Mégis minden követ megmozgatott, hogy ott maradhasson, hogy rangot és elismerést szerezhessen magának. Azt megértem, hogy nem akart visszamenni az emberek világába, mert azt nem ismerte. Mert úgy érezte, oda nem tudna beilleszkedni. De ezzel tipikus példájává vált azoknak az embereknek, akik nem ismerik fel, hogy mérgező döntéseket hoznak egy mérgező cél érdekében. Körülötte mindenki látta, hogy nem illik ide, hogy ez nem az ő világ, itt nem tud érvényesülni. És ahelyett, hogy elmenekült volt innét (ami egy reális cél), ő inkább szörnyeteggé változott, hogy bizonyítson.

Artist: real-final-girl

Elmondom, mi a bajom ezzel: ha a körülmények nem engedték volna, hogy Jude elmenjen Tündérföldéről; ha egész életét itt kellett volna leélnie valamilyen okból, akkor imádtam volna azt a vonalat, amin Jude szörnyeteggé válik, hogy élhetővé tegye a helyet saját maga számára. Ha az a felállás, hogy vagy olyanná válik, mint ők, vagy meghal, akkor ez egy oltári király sztori lett volna, Jude pedig a legérdekesebb YA karakter. De nem ez volt a helyzet. Bármikor átmehettek a halandók világába, és tekintve, hogy Jude egy senki, Madocon kívül senki nem vette volna észre, ha eltűnik. Senkit nem érdekelt. Persze megvan a lehetősége annak, hogy Madoc utána megy, és vele is végez, mint ahogy az anyjával is tette, de gondoljuk ezt végig: Jude kije Madocnak? Senkije. A volt feleségének balkézről született halandó gyereke. Örökbe fogadta, mert mégsem hagyhatta a sorsára, miután lemészárolta a családját, hogy magával vigye az örökösét, de ha Jude önként menne el, mi oka lenne visszatartani őt? Belemagyarázás lenne, ha az írónő azt állítaná, hogy Jude azért nem mehet el, mert Madoc utána menne. Nem lenne rá józan oka (az arcvesztés talán, de Madoc nem ennyire gyerekes karakter). És bármennyire bizarr is, szereti annyira Jude-ot, hogy hagyja elmenni. És mivel Jude-nak megvan a lehetősége arra, hogy megszökjön, logikátlan, hogy miért választja mégis a maradást; ezzel pedig a szenvedést, a gyilkolást, az árulást, a kegyetlenséget. Úgyhogy sehogy sem tudtam azonosulni vele.

És akkor lássuk Cardant. Reméltem, nagyon reméltem, hogy végre lesz egy főhősnő, aki nem esik bele a bántalmazó, seggfej srácba, de úgy tűnik, Cardan kialázta Jude-ból a józan észt. Mert ne haragudjon rám a világ, én nem tudok vonzódni egy olyan sráchoz, aki megaláz. Hiába néz ki jól, hiába csókol jól, hiába ő az atyaúristen. A megalázások kitépik a vonzalom szikráját is egy józan lányból. Mivel a vonzalom egy pozitív érzés. Olyan felé pedig, aki negatív érzéseket vált ki belőled, nem tudsz pozitív érzéseket produkálni. És hadd ne soroljam fel, miféle dolgokra kényszerítette Cardan és a haverjai Jude-ot, és miket tettek vele. Egy megalázott lány nem érez vonzalmat egy ilyen srác felé. Ha összejönnek a harmadik könyvre, ha nem, ez már itt el van cseszve.

Aztán lássuk a híres-neves tornát. Jude az első 90 oldalon annyira áhítozta, hogy részt vehessen a tornán (amiről nem tudtuk meg, hogy pontosan mi az és hogyan zajlik), és hogy lovag legyen, hogy azt hittem, ennek jelentősége lesz majd. De nem volt. Egy oldalban elintézték az egész tornát, majd mentek tovább. Értem én, hogy Jude így akart kitörni és megvetni a lábát a tündérek között, de akkor is. Túl gyorsan elintézték ahhoz képest, amekkora jelentőséget tulajdonítottak neki. 

No és a háttérvilág, kérem, mert az még megér egy misét. Hallottam én itt kerubokról, pixie-kről, koboldokról, Áldott meg Áldatlan udvarokról, de hogy ezek mi jelentettek, arra a könyv végére sem jöttem rá; ami baj, nagy baj, mert nem tudom, mit olvastam. Ennél felszínesebb, kidolgozatlanabb háttérvilágot nem mostanában láttam.

Artist: mellendraws

Voltak azonban olyan szálak, amik kifejezetten tetszettek. Például a kémkedős részek érdekesek voltak, a Liriope szál is tetszett, és imádtam, hogy volt kegyetlenkedés. Komolyan, ha Jude nem kezd el vonzódni Cardan iránt, az ő szálukat imádtam volna. Végre egy főhős, akinél nem annyiból áll a piszkálódás, hogy meghúzza a lány haját, és elgáncsolja. Cardan egy igazi pöcs volt, de imádtam a húzásait, mert valóságosak voltak. Az már egy más téma, hogy mennyire volt indokolt a viselkedése. Ha abból eredt volna, hogy a társadalom azt nevelte belé, hogy az emberek senkik, és el kell tiporni őket, akkor teljesen megértem. Ha úgy érzi, azzal nyeri vissza a méltóságát, a hatalmát, vagy az irányítást a saját élete felett (gondoljunk csak a Balekin-Cardan szálra), akkor is teljesen megértem és imádom. Csakhogy Cardannak kifejezetten gyerekes kifogásai voltak a "szekálódásra", így a végére már nem egy kegyetlen herceget láttam, hanem egy nevetséges herceget.   

Aztán ott volt a Jude-Sophie szál, ami szintén egy váratlan és kifejezetten üdítő végkifejletbe torkollott, és nekem nagyon tetszett, mert beleillett a világba, valóságos volt, és megerősítette bennem azt, hogy igen, ezek a tündérek valóban seggfejek.

Tetszett az is, hogy Jude kifejezetten antihős, és nem lehet lelkiismeret furdalás nélkül szeretni, elvégre hazug, áruló és gyilkos. Ha nem lett volna számomra teljesen logikátlan a viselkedése, akkor imádtam volna, hogy ilyenné kellett válnia. Mindenesetre ez az, ami miatt szeretném tovább olvasni. De ha a végére összejön Cardannal, valóban fel fogom gyújtani az egész sorozatot.

Kedvenc idézeteim:

"– Mert egy megkezdett történet vagy. Mert látni akarom, mit teszel majd. Részese akarok lenni a történetednek."