Rendeld meg ITT!
Fülszöveg: Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre. Még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busás jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Elárulták őket, meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát.
Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, ami eldönti a Grisaverzum sorsát.
Véleményem: Az ilyen könyvek miatt sajnálom, hogy felhagytam az ifjúsági regények olvasásával (legalábbis idén megfogadtam, és remélem, nem esek ismét csapdába). A Hat varjú előtt a Hamis herceg volt az utolsó olyan trilógia, amit értékelni tudtam (imádtam, de ez már más tészta), azóta minden vörös pöttyös csak végtelenül felidegesít és elveszi a kedvem (lásd: A kegyetlen herceg). Nem a könyvekkel van baj (vélhetően), csupán azzal, hogy kinőttem belőlük.
Nade! A Bűnös birodalom! Ez egy csoda. Vagy 10 kilót fogytam a könyv alatt (tehát még az egészségemnek is jót tett).
Régen
olvastam már az első részt, nem is emlékeztem szinte semmire, viszont időm (és
őszintén, kedvem sem) volt, hogy újraolvassam, tehát úgy álltam neki, hogy
"majdcsak eszembe jutnak a dolgok". Na, hát nem jutottak. Ködösen
emlékszem csak az első kötetre, viszont az biztos, hogy ez a rész sokkal, de
sokkal jobban tetszett, mint az első. Ha spoilermentesen akarok beszélni a
könyvről, akkor csak az érzelmeket tudom nektek felsorolni, amiket a könyv
kiváltott belőlem.
Kaz
csavaros esze többször is görcsbe rántotta a gyomromat. Én ennyiszer még
sosem voltam átverve. Nem is tudom, kire haragudjak érte. Legalább háromszor
tettem le a könyvet, mert úgy voltam vele, hogy nem bírom elviselni, hogy
elkapták őket! Egy-egy rossz kimenetelű terv után többször is napokra
félretettem, mire megacéloztam annyira a lelkemet, hogy folytatni tudjam SPOILER aztán
már a következő fejezetben kiderült, hogy Kaz mindent kézben tart, vagy ha
mégsem, hát van egy új terve. SPOILER VÉGE Iszonyatosan kimerítő volt ennyit aggódni értük, a papírt tépni (persze csak képletesen) az idegtől, de héj! Totál megérte! Ráadásul nagyon tetszett a
sérült, bizonytalan, legyőzött Kaz is. Tudom, pszichopata vagyok, de imádom
elveszettnek, kétségbeesettnek, legyőzöttnek látni a
legyőzhetetleneket. Kaz pedig túl sokáig volt a rendíthetetlen bandavezér, és jólesett látni, hogy ő sincs fából.
Ja, és megsiratott. Többször is, nem csak a vége. Kint pityeregtem a teraszon, arra várva, hogy valaki hazaérjen, és átöleljen, mert fájt. Fájt Kaz és Inej, fájt Jesper, fájt Matthias, fájt minden. És Vivi azt szereti, ha fáj, szóval ezt a könyvet nagyon szerettem. Jobban, mint az első kötetet.
Mind a hat varjú
szerethető karakter volt, de nálam Kazt senki sem körözi le. Élek-halok a (lelkileg) sérült
karakterekért, és ő minden egyes igényemet kielégítette. A kapcsolata Inejel
pedig egyenesen tökéletes. SPOILER Összejöttek? Nem. Volt
akár egyetlen csók is? Nem. Hisz alig bírták megérinteni egymást! SPOILER
VÉGE Minden egyes sebük, tehetetlen és tétova bénázásuk tökéletesen
visszaadta, milyen az, ha két lelkileg törött ember próbálja meg szeretni
egymást. A duológia végére odáig jutottak, ameddig egy ilyen páros a legjobb
esetben eljuthat, és ezért hálával tartozunk Bardugonak, mert választhatta
volna a rosszabbik utat is (Kaz karakteréből kitelt volna).
És ha már itt tartunk, hadd mondjam el, mennyire örülök, hogy ebben a regényben a karaktereket nem a szerelem mozgatta. Voltak románcok és párosok, ott volt Kaz és Inej, Jesper és Wylan, Matthias és Nyina, de azt a sok tervet, csalást és bajkeverést nem azért eszelték ki, hogy a végén boldogan éljenek egymással. Azt a rengeteg pénzt, amit szereztek, nem arra akarták fordítani, hogy egymással élhessenek. A céljaik a szerelemtől függetlenek voltak, és nem adták volna fel őket a szerelmükért. Kaz nem hagyta volna ott Ketterdamot, csakhogy Inej oldalán legyen. Ha Matthias nem tart Nyinával, a lány akkor egyedül ment volna Ravkába. Jesper is Ketterdamban hagyta volna Wylant, ha azzal segít az apján. És attól, hogy a szerelem nem lett túlmisztifikálva, nem az lett minden mozgatórugója, sokkal hitelesebbé és életszerűvé váltak a karakterek. Mert bemutatta, hogy vannak fontosabb dolgok a szerelemnél, és attól még, hogy valaki nem a szerelmet válassza, nem lesz rossz, vagy megkeseredett ember. Ez az, ami engem végtelenül el tud szomorítani az ifjúsági könyveknél; hogy mindent a szerelem irányít.
Kíváncsi
lennék egyébként az eredeti sorozatra is, bár ugye sok mindent lespoilereztem
azzal, hogy ezzel a duológiával kezdtem, meg ugyebár az Árnyék és Csont női
főszereplős, ami annyira nem vonz… És nem szeretném elrontani magamnak ezt a
duológiát, mert simán megállja a helyét az eredeti sorozat nélkül is, és esélyes,
hogy az eredeti ezek után csalódást okozna.
Szóval a lényeg az, hogy ez a duológia fantasztikus. Veszélyesen okos, agyafúrt, izgalmas és valóságos. Engem Ketterdam nem vonz. Nekem hányingerem van a várostól. Megértem, Kaz miért akar maradni, de én semmi pénzért nem laknék ott – és turista sem lennék, ha már itt tartunk. Gyomorforgató egy hely, ami gyomorforgatóvá változtatja az embereket. De olvasni róla egészen más. Ezt a két kötetet még sokat fogom forgatni.
Kedvenc idézetek:
"Néha jó dolog bolondnak érezni magad […]"
"– Ketterdamban nincsenek jó emberek – mondta Kaz. – Nem jön be nekik az éghajlat."
"Szörnyű érzés, nem igaz? Amikor az ember
tudja, hogy valaki a kezében tartja az életét."
"Sosem győzhetsz, ha csak egy játékot
űzöl."
"Elmennék érted. Ha nem tudnék járni,
kúszva mennék odáig. Akármennyire összetörtünk is, megtalálnánk együtt a
kiutat… Kivont késsel és tüzelő pisztollyal. Mert ahhoz értünk. Soha nem adjuk
fel a harcot."
"Jesper bölcsen bólogatott.
– A friss vidéki levegő, temérdek zöld
mező… barangolásra. Én is vidéken nevelkedtem. Ezért nőttem ilyen magasra.
Alys a homlokát ráncolta.
– Egy kissé túlságosan is magasra.
– Nagyon nagy birtokon éltünk."
 |
| Forrás |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése