V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

Cím: Addie LaRue láthatatlan élete
Író: V. E. Schwab
Kiadó: Agave
Oldalszám: 608

Első kiadás éve: 2021

Rendeld meg ITT!

Fülszöveg:

Egy ​élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Véleményem: Addie LaRue élete nem csak láthatatlan volt, hanem unalmas is. Itt egy könyv, ami majdnem 600 oldalas, és nem mesélt el semmit. Itt egy remek koncepció, ami nem lett kihasználva. Itt vannak a lehetőségek, amik el lettek szalasztva. Mert nem volt történet. Nem volt cselekmény. Nem történt semmi. Az hagyján, hogy nagyon nehezen indul be, mert az eleje még érdekes is volt, ahogy írtam, szerintem az egész alapkoncepció nagyon klassz. De úgy érzem, hogy az írónő túl nagy skatulyába zárta a karakterét, nem hagyott elég kiskaput, elég mozgásteret, amiben dolgozni tudott volna. Olyan szabályokat állított fel, amiknek a keretein belül nemhogy élni lehetetlen, de történetet alkotni is az. Így pedig az egész könyv egy borzalmas küszködésnek érződik. Addie küszködik, hogy ne csak lézengjen körbe a földbolygón háromszáz éven keresztül, az írónő küszködik, hogy valami érdemleges cselekményt is megjelenítsen, ne csak a fák komor hajlongását az elkopott föld felett, amelyen átfújt az idő szele, és az olvasó (én!) is küszködik, hogy ne tegye le a könyvet a 150. oldal után, hanem képes legyen végigolvasni a semmit. És bár ironizáltam a fák komor hajlongásával az írói stílussal, valójában a könyv egyetlen eleme, ami miatt nem voltam hajlandó letenni, az az írónő stílusa volt. Valami gyönyörűséges ez a szöveg. Túlírt, igen, irgalmatlanul. Ha kevesebb időt töltünk el érdektelen erdők és pubok bekezdésnyi néha oldalnyi leírásával, fele ilyen vastag könyv lett volna az eredmény, és fele ilyen elégedetlen az olvasó (én!). Az ember könnyebben olvas a semmiről, ha az potom 300 oldal után véget ér.

Egyedül a történet vége keltette fel némileg az érdeklődésemet, Luc és Addie kapcsolatát ittam, mint a vizet, és az nagyon tetszett, ahogy a köztük lévő háború zajlott az évszázadok folyamán. Slow burn volt, kellemes-karcos, és nagyon kielégítő az olyanoknak, mint én (értsd: akik jobban szeretik a beteljesületlen szerelmet és az enemies-to-lovers-to-enemies románcot). De ez kevés, sajnos, nagyon kevés, hogy érdekessé tegyen 600 oldalnyi unalmat. Valójában oldalról oldalra eltűnődtem, mekkora makacsságra van szüksége Addie-nek ahhoz, hogy kibírja ezt az őrjítő semmittevést és lézengést háromszáz éven át. Luc nem volt annyira szexi, hogy megérje harminc+ éveket várni rá. A világ nem lehet elég nagy, hogy az ember egymagában jólesően elkószáljon benne. A semmittevés sem lehet olyan kielégítő, hogy évszázadokig elviselhető legyen. Persze volt szó arról, hogy Addie egyszer valóban meg is őrült (említés szintjén csupán, pedig én szívesen olvastam volna arról az őrületről). De csak egyszer. Aztán kijózanodott. 

Az is nagyon furcsa, milyen könnyen esett szerelembe, és mennyiszer! Persze Magnus és az ő seventeen thousand?! tizenhétezer (millió, kérdőjel) szeretője után Addie még egész visszafogott volt. És persze, unatkozott, nem volt más dolga, mint szeretőket gyűjteni. De egy idő után abba is könnyen bele lehet unni. Ő azonban úgy tűnt, szívesen járja ugyanazokat a köröket újra és újra, ami csak azért érdekes paradoxon, mert éppen azért kötötte meg az alkut, hogy élhessen, mielőtt meghal. Érdekességre és újdonságra vágyott. Ehelyett napról napra ugyanazokat a dolgokat ismételte, csak másik városban, országban, kontinensen. 

Sajnos, amilyen kíváncsi voltam erre a történetre, annyira könnyen fogom elengedni, és olyan megkönnyebbüléssel teszem vissza a polcra, hogy (valószínűleg) soha ne vegyem le újra, mert nem hagyott bennem mély benyomást. És a benyomás ugyebár fontos. Ezt Addie tudja a legjobban. :)

Kedvenc idézetem:

Egy jelentéktelen helyen nem lehet jelentőségteljes életet élni.

Matt Haig: Éjfél könyvtár

Cím: Éjfél Könyvtár
Író: Matt Haig
Kiadó: Gabo
Oldalszám: 348
Első kiadás éve: 2021

Rendeld meg ITT!

Fülszöveg: 

Egy könyvtár – végtelenül sok élet 

Nora Seed eddigi élete rossz döntések és megbánások sorozata. Úgy érzi, mindenkinek csalódást okozott, önmagát is beleértve. Amikor azonban az Éjfél Könyvtárban találja magát, esélyt kap arra, hogy rendbe hozzon mindent. Az Éjfél Könyvtárban lévő könyveket kinyitva megtapasztalja, hogyan alakult volna az élete, ha más döntéseket hoz, így egy régi barátja segítségével nekiáll megkeresni a számára tökéletes életet. A dolgok azonban nem mindig úgy alakulnak, ahogy arra számít, és a választásai hamarosan életveszélybe sodorják. Mielőtt kifut az időből, választ kell találnia a legfontosabb kérdésre: hogyan tudná a lehető legjobban élni az életét?

Véleményem: Hát, erre csak azt tudom mondani, hogy végre vége. Nekem ez elég hamar ellaposodott, egész konkrétan a gleccserkutatós résznél, a 150. oldalon. Rettentően érdektelen volt Nora minden egyes élete. A hétköznapiságával volt problémám. Én azért olvasok, hogy vagy elrugaszkodjak a valóságtól, vagy szélsőségesen foglalkozzak vele. Ez a könyv pedig egy tökéletesen unalmas nő tökéletesen unalmas életeit mondta el, amiben sehol, semmi izgalom nem volt. Még a lelki világát sem nevezném annak, mert az, hogy úgy érzed, nem a saját álmaidat éled/nem ott vagy, ahol lenni akarsz/kisiklott az életed, az egy teljesen átlagos jelenség. Ami nem baj. De... Én ezt akkor élveztem volna, ha erről egy kicsit kreatívabb módon mesél, és nem ilyen okoskodós, szájbarágós módon. 

Az, hogy Matt Haig az élet értelméről és lehetőségeiről szónokol engem nem vett meg. Ezt már hallottam innen-onnan, mindenki tudja, hogy "élni kell, mert az élet lehetőség, ne add fel, mert ki tudja, mit hoz a holnap". Fuh, nekem ezt ne. Ezt megkaptuk eleget az iskolában, a barátoktól, a családtól. Ennél üresebb üzenetet nem is lehetne közölni egy emberrel.

Norának egész egyszerűen unalmas volt az élete, és béna volt hozzá. Mint karakter nagyon is élethű volt (most valljátok be, mind kicsit bénák vagyunk az élethez, nem?), ez volt az egyetlen jó pontja a könyvnek. Csakhogy az egész... nos, mint mondtam, túl valósághű volt. Unalmasan valósághű. Mintha átmentem volna a szomszédba, hogy a macskás néni bánkódását hallgassam arról, hogy minden lehetőséget elpocsékolt, és én ne essek az ő hibájába. Biztos van, akinek nagy szüksége volt erre az üzenetre, de az nem én voltam. 

Főleg mivel Haig konkrétan a számba rágta a mondanivalóját. Ülj le, Vivi, és figyelj. Azért van sötét, mert lement a nap. Nem szeretem, ha a számba rágják a dolgokat. Szeretek gondolkodni, magamtól rájönni, és a cselekményből/érzésekből/jelekből levonni az üzenetet. 

Elismerem, hogy vannak olyan könyvek, mint pl. ez is, ami (talán) akkor segít a legtöbbet, ha a szánkba rágja az üzenetet. Mint mondtam, biztos rengeteg embernek jelentett segítséget ez a könyv. Egyszerűen csak nem az én műfajom, és nem nekem írták.

Kedvenc idézeteim:

Talán van, hogy már az öngyilkosság is túl aktív cselekvés.

– Boldog vagy, Dan?
– Senki sem boldog, Nora.

Mo Xiang Tong Xiu: The Scum Villain's Self-Saving System (teljes sorozat)

Cím: The Scum Villain's Self-saving System
Író: Mo Xiang Tong Xiu
Kiadó: Seven Seas Entertainment

Rendeld meg ITT!

Fülszöveg: Half-demon Luo Binghe rose from humble beginnings and a tortured past to become unrivaled in strength and beauty. With his harem of over three hundred wives, and dominion over both the human and demonic realms, he is truly the most powerful protagonist—in a trashy web novel series!

At least, that’s what Shen Yuan, online alias “Peerless Cucumber,” believes as he finishes reading the final chapter in Proud Immortal Demon Way. But when a combination of rage and a poor meal choice leads to his death, Shen Yuan finds himself reborn into the world of the web novel, in the body of Shen Qingqiu–the beautiful but cruel teacher to a young Luo Binghe. Although as Shen Qingqiu, he now has incredible power and abilities as a cultivator, he’s destined to be horrifically punished for crimes against the protagonist, so this new Shen Qingqiu has only one course of action: get into Luo Binghe’s good graces before the young man’s rise to power. That’s the only way he’ll escape the awful fate of a true scum villain!

Véleményem: MXTX regényei közül mindig az a kedvencem, amit épp olvasok, úgyhogy most épp az SV-t méltatom agyon, kezdjünk is bele. 

Mikor egy barátnőmnek ajánlottam a sorozatot, azzal próbáltam meggyőzni, hogy a főszereplő irtó nagy arc. Az első kötet ismertetője során is főleg azt emeltem ki, hogy az egészet Shen Qingqiu viszi el a hátán. Humoros, találékony, extrovertált, méltóságteljes, és hatalmas szíve van, amit szeret elrejteni mindenki elől (köztük saját maga elől is). De MXTX-nek csodás érzéke van a karakterek rétegezéséhez, úgyhogy nem csak SQ, minden más szereplő is irtó érdekes és többdimenziós. Szerintem írónőnk jobban ismeri a karaktereit, mint a saját családját. Úgyhogy amit első körben ki tudok emelni, az ez: ha olyan könyvet szeretnétek olvasni, amiben a karakterek lelépnek a lapokról, akkor ez a ti regényetek. 

Aztán beszéljünk kicsit a cselekményről.  A regény arról szól, hogy Shen Yuan, a srác, aki a 21. században él, egy webregényt olvas (amit utál-szeret). Aztán meghal, és belekerül az olvasott webregény világába, ahol a főgonosz karakterét kapja. A Rendszer fogadja, és közli vele, hogy az lesz a feladata: élje túl, amibe az eredeti regény főgonosza belehalt (vagyis a főszereplő, Luo Binghe haragját). Ja, meg persze javítsa ki a plothole-okat, és szedje ráncba a cselekményt, ha már az író nem tette. Amellett, hogy ez egyébként egy számomra új koncepció volt (ha valaki találkozott hasonlóval nyugaton kiadott könyvek körében, azonnal írja meg!), MXTX nagyon jól összehangolta az "eredetei regényt" és a "javított verziót". Mivel SQ a narrátor, rajta keresztül tudjuk, minek kéne most történnie, és ő hogy próbálja kimenteni magát/a főszereplőt, hogy B-pontokat meg Elégedettségi pontokat szerezzen. Ja igen, mert egyébként a Rendszer egy kis genyó, és minden küldetésért meg cselekedetért B-pontokat és Elégedettségi pontokat számol fel, amiket ugyanitt el is lehet veszíteni (és akkor Shen Yuan vissza kerül a saját világába, ahol ugye halott. Ezt nevezem motivációnak.) A cselekmény végig izgalmas, akció dús, hála istennek egyetlen szereplő sem sérthetetlen, szóval mikor megsérül valaki, annak tényleg tétje van. Kivéve ha az Luo Binghe, A főszereplő, ugyebár. Neki csak a törékeny kis szíve sérül. De akkor aztán rettegjen mindenki, aki él és mozog.

De azért nehogy azt higgyétek, hogy minden csodás és dicséretre méltó. Két megállóra való posztot is írtam arról, hogy mi az, ami nem tetszett a regényben. Az első az volt, hogy Shen Qingqiu bár nagyon hamar elfelejti, hogy az emberek körülötte csak egy könyv szereplői, Luo Binghére, a love interestre, ez nem igaz. Luo Binghe nagyjából a könyv végéig csak a badass főszereplő marad a szemében, aki nem sérülhet meg, aki mindent túlél, akinek nincs szüksége semmire, mert... mert ő a főszereplő. Ezzel pedig az a baj, hogy emiatt érzelmileg nagyon távol kerül Luo Binghétől, és így elérhetetlennek tűnik, Luo Binghe pedig teljesen magára marad, már elég fiatalon is (úgyhogy nem csoda, hogy rengeteg érzelmi kirohanása van, ami SQ-t nagyon sokáig nem nagyon hatja meg). Nagyjából emiatt a 2. kötet az komplett fájdalom (úgyhogy nyilván imádtam, és az a kedvenc SV kötetem).

A másik megállós posztom az volt, hogy bár a kapcsolat Luo Binghe és Shen Qingqiu között romantikus, én nem látom, hogy Shen Qingqiu szerelmes lenne Luo Binghébe. Az apai/mesteri szeretetet látom, SQ tényleg bármit megtenne LB-ért, és meg is tesz mindent, amit csak tud, de ezek olyan dolgok, amiket egy apa és egy mester is megtenne a fiáért/tanítványáért. Persze ezen sokat lehet vitatkozni, mert rengeteg elemzés készült arról, hogy Shen Qingqiu megbízhatatlan narrátor, aki nem csak az olvasók elől, saját maga elől is elrejti az érzelmeit... De ez esetben ezt olyan jól sikerült kiviteleznie, hogy előlem totál rejtve maradt a szerelem, amit elvileg érez. Viszont már eleve az is klassz, hogy egy szereplőt ennyit lehet elemezni.

MXTX eddigi három regénye közül szerintem ez a legkevésbé komplex történet, de ez nem jelenti azt, hogy bármivel kevesebb lenne, mint a másik kettő. Ennek is megvannak a maga klassz és kevésbé klassz elemei. Izgalmas és érdekes karaktereket hoz egy újszerű koncepcióra épülő pörgős cselekményben, és a fantasy közegben (ahogy az nála lenni szokott) bőséges társadalomkritikát vág az olvasó arcába szinte láthatatlan módon. Csakhát, a főszereplő páros kapcsolata hagy némi kivetnivalót. 

A többi regényével szemben szerintem ez az, ami a legkevésbé túlírt (szerintem azért abban meg lehet egyezni, hogy az össze regénye túlírt). 4 kötet lett, ebből 3 az alapcselekmény, és a 4. kötet az extrák, amiben a főszereplő páros, és a mellékszereplők is kapnak saját kiegészítő fejezeteket. 

Nos, ennyit szerettem volna mondani erről a történetről. A két kiegészítő posztomat a sorozathoz megtaláljátok ITT és ITT, és remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket.

Kedvenc idézeteim:

"Had he done something wrong? Something so wrong that it couldn't be absolved – that he didn't even have the right to kneel and plead Shizun for forgiveness?
„But Shizun, you said before that just as pople can be good or evil, demons can be good or evil,” he mumbled. „That in this wold, there is no one… intolerable to the heavens.”" – 1. kötet

 

„Fate? What is fate? That which let a four-year-old child be humiliated while no one lent a hand to help? That which let an innocent old lady die of heartbreak and starvation? […] Or that which let me fight with dogs for scraps? Or let the person I wholeheartedly adored lie to me, abandon me, betray me, and shove me down into a place worse than purgatory with his own two hands?”
„Shizun, look at what I've become. Am I strong enough? – 2. kötet

What he'd needed wasn't a path of safe retreat, but to be together with Shen Qingqiu. Even if he was trapped in Zhao Hua Monastery and unable to retreat, even if he was surrounded and attacked by everyone present—either outcome was better than leaving alone!
[…]
It was exactly as Luo Binghe himself said. He wasn't forcing Shen qingqiu to choose between two options because he was completely certain he knew the answer, down to his very bones: that Shen Qingqiu would one day abandon him. – 3. kötet

 

„Some people were rotten from birth. Shen Jiu thought of himself in exactly this way—someone vile and poisonous from the start. Because, at that instant, he came to a crystal-clear realization:
That he'd rather have met a Yue Qi who'd died in some unknown corner, his remains unsightly and forgotten, than a Yue Qingyuan who was elegant and powerful, his prospects and future boundless.” – 4. kötet